2012. június 28., csütörtök

Csirkemellpaprikás teljes kiőrlésű nokedlivel


Csirkemellpaprikás:
  • Hozzávalók:
  • 50 dkg csirkemell darabok
  • 1 fel vöröshagyma
  • 1 evőkanál fűszerpaprika
  • só, bors, őrölt kömény
  •  Elkészítés: A csirkemellet hosszú csíkokra, vagy kockákra daraboljuk. A vöröshagymát apró kockákra vágjuk, és olajon megdinszteljük.1 evőkanál fűszerpaprikát adunk hozzá, és a felaprított húst. Addig kavargatjuk, míg a hús kifehéredik. Hozzáadjuk a többi fűszereket is, és felöntjük egy kevés vízzel. És 20-30perc alatt készre főzzük.

Teljes kiőrlésű nokedli: (tojás nélkül!)
  • Hozzávalók:
  • kb. 15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 1-2 evőkanál étolaj
  • annyi víz, hogy nokedli sűrűségű legyen 
  • Elkészítés: Egy fazék vizet felteszünk forrni. A hozzávalókat - a víz kivételével - összekeverjük, és apránként adagoljuk hozzá a vizet annyit, hogy  nokedli sűrűségű tésztát kapunk. Ha túl sok vizet adtunk hozzá, további liszt hozzáadásával korrigálhatjuk. A felforrt vízbe galuskaszaggató segítségével beleszaggatjuk és addig főzzük, míg feljön a víz tetejére, plusz még 5 percig.

Jó étvágyat!

2012. június 22., péntek

Kókuszgolyó Korpovit kekszből


A Korpovit keksz teljes kiőrlésű lisztből készül, és nincs benne cukor sem. Én nagyon szeretem, de nem mindenkinek ízlik. :)

Ez az édesség ugyanúgy készül, mintha a szokásos háztartási kekszből készítenénk.

Hozzávalók:
  • 20 dkg darált keksz (korpovit)
  • 2 evőkanál Xilit (nyírfacukor) - lehet több is, hiszen ez a keksz nem édes
  • 5 dkg vaj
  • 1-2 evőkanál kakaópor / karobpor
  • 2 evőkanál joghurt
  • annyi víz, hogy gyúrható, formázható legyen
  • lehet még lekvárt is rakni a tésztájába (én házi szilvalekvárt szoktam, mert ez nem tartalmaz semmi cukrot, és semmi tartósítószert)
  • kókuszreszelék a forgatáshoz
Elkészítés:

A hozzávalókat - kókuszreszelék kivételével- egy tálba rakjuk, és annyi vizet öntünk hozzá, hogy gyúrható tésztát kapjunk. Vizes kézzel gombócokat formázunk belőle, és kókuszreszelékbe forgatjuk.
Akár meggyet is rakhatunk a közepébe.

Töltött burgonya


Elkészítés:

  • A krumplikat hosszában félbe vágtam, meghámoztam, és a belsejét kivájtam. Bőven sóztam, borsoztam. A jénaiba olívaolajat öntöttem, meg egy kis vizet. Belesorakoztattam a krumplikat, és lefedve sütöttem a sütőben, hogy megpuhuljon, kb. fél órát.
  • Addig a tölteléket elkészítettem. 
  • Kétfajta tölteléket készítettem :
  • 1. Vagdalthúsos: Az apróra vágott vöröshagymát megdinszteltem, majd rátettem a vagdalthúst, sót, borsot, és felöntöttem ketchuppal (nekem házi készítésű volt itthon: sűrített paradicsom és pizza fűszerkeverék összefőzve). Összekevertem, felforrósítottam, és készen is van.

  • 2. Tonhalas: Ugyanúgy készült, mint az előző, csak tonhalat használtam a vagdalt hús helyett.

  • Hogy a krumplit, ami kivájtam ne vesszen kárba, sós vízbe megfőztem, és a töltelékekhez adagoltam.
  • A már félig megpuhult krumplikat megtöltöttem a töltelékekkel. Sajtot szórtam a tetejére, és ha szükséges még olajat, és vizet önthetünk alá. Ha nem puhult meg még eléggé, akkor letakarva süssük tovább.



2012. június 14., csütörtök

Teljes kiőrlésű zsemle

Mivel is kezdhetném a blogomat, mint a mindennapi reggelimmel, a Teljes kiőrlésű zsemlémmel. Ezt a receptet több recept elolvasása után kísérleteztem ki. Nem mindenkinek ízlik a tömény, élesztő nélküli zsemle. Én már régóta ezt eszem, és "megszoktam".
Na akkor lássuk a receptet:

Teljes kiőrlésű zsemle - élesztő nélkül (2db zsemle)


Hozzávalók:
  • 130 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt (vagy 80 g tk.tönköly, 50 g tk.rozsliszt)
  • 30-40 g natúr joghurt
  • 10 g vaj vagy margarin (én Li*a tégelyes margarint használok)
  • csipet só
  • 1 bő késhegynyi szódabikarbóna
  • 1 bő késhegynyi sütőpor
  • kb. 0,5 dl víz (annyi, hogy könnyen gyúrható, nem túl ragacsos tésztát kapjunk)

Elkészítés:
  1. A hozzávalókat egy tálba tesszük, és annyi vizet adagolunk hozzá, hogy könnyen gyúrható, nem túl ragacsos tésztát kapjunk. (A teljes kiőrlésű liszt több folyadékot igényel.)
  2. Kétfelé vesszük, és zsemlét formálunk belőle.
  3. Kilisztezett tepsibe rakjuk, egy kicsit laposra nyomjuk le.
  4. Vizes kézzel átkenjük a tetejét, majd szezámmagot szórunk a tetejére. Egy késsel bevághatjuk, hogy ne repedjen szét sütés közben.
  5. Előmelegített sütőben kb. 20-30 percig sütjük. (Addig, amíg az alja már egy kicsit sültnek látszik.)

Én általában kétnaponta sütöm ezt a zsemlét, mert reggelire egyet fogyasztok el, és napközben már csak ritkán eszek olyat, amihez kenyér kellene.

Első bejegyzésem


Nagyon régóta olvasója vagyok több receptes blognak is. Eddig a pillanatig, még csak olvasó, de most már elég bátorságot merítettem, hogy én is megosszam a különböző ételeim, süteményeim receptjeit.

Hamarosan egy éve lesz már annak, hogy váltottam az étkezésemen. Diétába kezdtem, mert az emésztésemmel problémák adódtak. Eleinte ez a diéta elég szigorú volt, de ez "csak" 4 hétig tartott. Utána jöttek az ételek fokozatos visszavezetése. Már egy kicsit "lazábban" tartom be, de azért még most is odafigyelek, hogy mit eszek, és milyen összetevőkből áll egy-egy étel.

Ami tiltólistán van: cukor, élesztő, fehér liszt, édes gyümölcsök, fehér rizs, cukrozott üdítők, és minden olyan élelmiszer, amiben az előbb említett alapanyagok megtalálhatóak.

Amit fogyasztok: teljes kiőrlésű lisztek (tönköly, rozsliszt), Xilit (nyírfacukor), barna risz, durum tészta, köles, hajdina, bio ételízesítő, sovány túró, natúr joghurt, zöldségek, gyümölcsök (alma, málna, eper, ananász, citrusfélék, meggy), csirkehús, hal, heti 1-2 tojás... stb.

Szeretném megmutatni, hogy milyen egyszerű a mindennapi ételeket átváltani egészségesebb ételekké, hiszen a szervezetünk, testünk védelme nagyon fontos.

Kedves Olvasó! Üdvözöllek a Tímea konyhájában!